Első rész.

Nemrég egy rendkívül izgalmas kiállításon jártunk Tatán, a Kuny Domokos múzeumban. Itt került megrendezésre a Fischer család történetét, munkásságát bemutató tárlat, Sárból arany címmel, melyen a magyar kerámiaművesség történetének egy jelentős metszetét ismerhettük meg a Fischer család tevékenysége által.

Az alábbi írást a kiállítás kurátorától, Kövesdi Mónikától idézzük.

„A tatai főtéren, a városháza szomszédságában ma is áll a Fischer család 18. században épült lakóháza. Komoly vagyont sejtet az emeletes, barokk lakóház, amelyet bőrkereskedő tulajdonosa, Fischer Wolfgang után az utódok Wolfshausnak („Farkasház”) neveztek. Itt kezdődött a család felemelkedése, itt kapcsolódott be Tata a magyar keramikába, több szálon, több személyen keresztül. A tatai Kuny Domokos Múzeum kiállítása erre a neves családra emlékezik, a keramikus Fischerek tatai származására, helyi kötődésére irányítja a figyelmet, illetve tisztázza az egyes családtagok közti rokoni szálakat.

A herendi porcelángyártól a keménycserépgyártásig

A ház tulajdonosa, az említett Fischer Wolfgang fia, Fischer Mór a porcelángyártás területén szerzett elévülhetetlen érdemeket. Ő volt a herendi porcelángyár vezetője, a kis dunántúli üzem nemzetközi sikereinek, elismertségének kivívója, gyártulajdonos és igazgató 1839-től 1875-ig. Nemesi rangot viselve őt és utódait illeti meg a szülőházra utaló „farkasházi” előnév. Fiai szintén beletanultak a gyár körüli teendőkbe, közülük Fischer Dezső és Fischer Vilmos önálló porcelánfestő műhelyt alapítva vitte tovább Herend örökségét. Fischer Mór unokái, Farkasházy Jenő és Fischer Emil már mint magasan képzett keramikusok, tervezőművészek kezdték meg alkotói tevékenységüket a századforduló táján a magyar művészi kerámia területén.

A Fischer család másik tatai ága keménycserépgyártással foglalkozott. Fischer Mózes Áron, majd idősebb fia, Fischer Károly, és végül az ő fia, Fischer Artúr voltak a tatai kőedénygyár tulajdonosai és vezetői 1824-től egészen 1913-ig. Fischer Mózes Áron fiatalabb fia, Fischer Ignác pedig 1864-ben Pesten alapított porcelánfestő műhelyt, majd sikeres, virágzó kerámiagyárat.

A család életútja és tevékenysége a kerámia bűvöletében töltött, elkötelezett, munkás életről tesz tanúbizonyságot. Nyolc kiemelkedő keramikus képviselője – a családfa két ágán, három generációban – igazolja Fischer Mór nemesi jelmondatának igazát: Per laborem ad honorem (munkával elért megbecsülés). És ahogy a sárból és az agyagból megszületett a fehér aranynak nevezett porcelán, az aranydekorokkal ékes díszkerámia, úgy emelkedett a Sziléziából a tatai uradalom területére „bevándorolt”, a városban boldogulást kereső zsidó család a magyar ipar nagyjai közé, a Monarchia nemesi ranggal elismert, megbecsült polgárainak sorába.